Mi van velem? És mi lesz a bloggal?

Az idei első poszt 😊
Azt is mondhatnám végre, ez is megszületett 👍
És, hogy mi van velem?
Hát hol is kezdjem? 😜
Mint már korábban említettem megszületett a kisfiam ❤, akit nagyon imádok 😍 , és ez szinte minden időmet kitölti. 
Na de ugorjunk egy picit vissza az időben, a karácsonyi bejelentkezésekhez. Elmúltak az ünnepek, következett az új év és nekem a kisbabám mellett, el kellett kezdenem gőzerővel pakolni, mert új lakásba költöztünk február elején. A költözés utáni időszak a babázás mellett pakolással telt, berendezkedéssel az új kis albérletünk otthonná varázsolása lett az egyik főbb feladatom. Észre sem vettem már kis is tavaszodott, és a kisbabám pedig elkezdett kúszni-mászni ☺Aztán pillanatok alatt eljött a nyár is ☀ Kismanóval már együtt tudtunk menni nyaralni, mondanom sem kell nagyon élveztük 😉 
Új csodás élményekkel gazdagodtam, de közben hiányzott, hogy valami szépet alkossak, és azt megoszthassam másokkal. De... és itt jön a de rész, egyszerűen, amikor volt egy kis időm... akkor nem kreatívkodással vagy blogolással töltöttem azt a kis időt hanem, alvással, pihenéssel, tévézéssel... stb.
Telt-múlt az idő és beköszöntött az ősz 🍂 és akkor úgy éreztem, hogy itt az idő, hogy újra kicsit a bloggal és kreatívkodással foglalkozzak 😉 ha nem is úgy mint régen, de úgy gondoltam, adok neki még egy esélyt ☺ és aztán meglátjuk mi lesz.
Kezdetnek pár tervet tűztem ki magamnak erre az évre:
Szóval nagy hirtelen ennyi 😃😃

Remélem sikerül, szorítsatok 😉

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések