Új év- avagy indul 2017

Karácsonyi készülődés után már nem igazán jelentkeztem, ennek egyszerű az oka, családdal voltam 💞 
Az Ünnepek nagyon jól teltek el. Régóta ez volt számomra az első olyan karácsony, amit igazán kitudtam élvezni. Eddig mindig nagyon rövidnek tűnt ez a pár nap, mindig azt éreztem, hogy elsuhan egy pillanat alatt. De szerencsére idén ez most nem így történt. ❤️

De az ünnepek elmúltával itt az ideje, hogy a bloggal foglalkozzam 😉

Ősszel, amikor hosszú idő után újra jelentkeztem, akkor ugye tervet készítettem, hogy miket szeretnék megvalósítani (pakolás, alkotás stb.) és ezeket igyekeztem is megmutatni nektek.Mivel úgy érzem ez jól sikerült, és engem is inspirált, ezért úgy  döntöttem tervet készítek 2017-re vonatkozóan. Persze nem olyan nagyszabású tervek ezek, de ha megvalósítom ezt a pár dolgot nekem az lesz.😊
  1. Havi szinten jelentkezni egy-egy blog bejegyzéssel, ez lehet ötletelés, alkotás bemutatás stb
  2. Havi szinten minimum 1 valamit készíteni és ezt megmutatni nektek 
  3. Több bejegyzést írni mint tavaly
Szóval ezt a 3 dolgot tűztem ki 2017, remélem sikerül megvalósítani 😊

Egy kis ízelítő, hogy mit is készítettem mostanában 😉


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések