2016. október 10., hétfő

Őszi falevelek

A pakolást picit félretéve, dekoráltam egy kicsit a lakást 😉

Már nagyon rég volt, mikor üvegmatricával foglalkoztam. Pontosan blogon visszakeresve 2012 őszén használtam üvegmatricát, akkor ezeket a tököket készítettem: Töklápások.

Rendrakás közben megtaláltam a festékeket és a mintákat, és akkor jött az ötlet 😉
De mielőtt nekiálltam volna a munkának, ki kellett próbálni a festékeket, hogy melyik száradt-e be, melyik használható még stb. Közben pár újat is beszereztem. Sajna közben rossz tapasztalatokkal is "gazdagodtam", de ezt majd később.
 
 Szóval mi is kell hozzá:
  • Üvegmatrica festék
  • Sablon
  • Iratrendező (műanyag bugyi), amin dolgozunk

netről nyomtatott falevelek

üvegfestő könyvben lévő minták

Folyamat:
  • Elsőként nyomtatunk, vagy rajzolunk egy sablont
  • Ezután belerakjuk a sablont egy bugyiba és elkezdjük a kontúr megrajzolását
  • A kontúr száradása után (ez több óra is lehet) jöhetnek a színek
  • A színek száradása, sok időt vesz igénybe, ha azt szeretnénk, hogy szépen egyenletesen száradjon, hagyjuk állni egy éjszakát 😉
  • Száradás után pedig felragaszthatjuk a kiválasztott felületre

Készítés

Elkészítési idő:
  • A tényleges munkafolyamat 1-2 óra, száradással együtt 12-24 óra
Száradás után

Tapasztalatok, avagy mire célszerű figyelni (na itt jön a de rész):
  • Háromféle márkájú festékkel is dolgoztam és nem voltam mindegyikkel elégedett. Néha eszembe is jutott, hogy a gyártó ezt kipróbálja-e egyáltalán? 😔
  • Tapasztaltam azt is, hogy nem elég a márka, a tubus is fontos, hogy milyen tubusban van a festék
  • Előfordult, hogy a nem jó tubusban volt a legszebb szín, de mire abból kinyomkodtam, elfáradt vagy elzsibbadt a kezem
  • Célszerű vásárlás előtt, ha a bolt engedi, tesztelni a festéket, vagy megnézni nincs-e beszáradva, mert félig megszáradt festékkel nem jó dolgozni, mondhatnám fárasztó és nehéz
Én ezekkel a márkájú festékekkel dolgoztam. A 2. festék az Amosos na az volt a favorit. Nem csak jó állaga volt a festéknek, de a tubus formája is tökéletes volt. Azóta be is szereztem még többet  😉😃😃
Megjegyezném nagyon szeretem a pentacolor termékeket, a képen az 1. és a 4. festék, de hát nagyon elégedetlen voltam, ha azt használtam full zsibbadás lett az eredmény, és az festék állaga sem volt jó.

De a legjobb egészben a felragasztás volt 😃😃 Amikor láttam, hogy megérte.😃😃😃😃



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése